
2010 is a
siker éve Jay Lumen számára. Nemcsak kiadványait tekintve, melyek folyamatosan
a toplisták csúcsát ostromolják, hanem fellépéseit nézve is. Szinte még friss
ropogós a hír, hogy Jay másodszor játszott a londoni Ministry Of Sound falai
között, de máris egy újabb külföldi fellépésről számolhatunk be, mely szintén
nem elhanyagolható. A célállomás ezúttal Lengyelország volt, mely
tulajdonképpen az elmúlt két évben kezdte el letenni a minőségi
elektronikuszene alapjait, hiszen annak előtte kizárólag a Sunrise fesztivál
révén hallhattunk az országról, ahol csak a kommersz (főként trance) zene
nagyjai kaptak lehetőséget.
Az elmúlt
pár évben azonban új szelek kezdenek fújdogálni Lengyelországban is, akárcsak a
többi környező feltörekvő országban, hiszen mind a tulajdonosok, mind a
promóterek felismerték, hogy a kommersz zenéről már nem nagyon lehet több bőrt
lehúzni. Itt az ideje tehát az új generáció igényes zenei stílusát bevezetni a
partiközönség körében. Ezzel a friss széllel érkeztek olyan nevek is az
országba, mint a fiatal sztár Joris Voorn, a Secret Cinema, vagy a nem új
névnek számító ám annál igényesebb zenei vonalat képviselő, Carl Craig, vagy
Sven Vath, stb…
Nos ebben az
új szellemben került meghívásra Jay Lumen is, aki már régóta dédelgetett vágya
volt mind a klub vezetőségének, mind a promótereknek. Úgy tűnik ez jó húzás
volt, hiszen a magas belépőjegy ár ellenére a frissen nyílt klub teljes
egészében megtelt és óriási hangulat kerekedett Jay lemezpörgető tudományának
köszönhetően. A parti egészen 7 óráig elhúzódott és a hazamenni nem igazán
vágyó közönség „nyomására” az amúgy is több mint 3 órásra sikerült szett után
még visszaállt a lemezjátszók mögé plusz 1 óra erejéig.
„Mit
mondhatnék… Szeretem az életemet. J Az ilyen bulik töltik fel az embert
újabb és újabb inspirációkkal, ötletekkel és pozitív energiákkal. Nagyon jól
éreztem magam és alig várom, hogy ismét visszatérjek az országba.”
Jay
várakozása nem alaptalan, hiszen a szervezők már a buli után előirányoztak pár
újabb tervet ismételt meghívására, az óriási sikerre való tekintettel.
Így legyen…





